Tervezőként kompromisszumok nélkül házat tervezni szinte lehetetlen. De vannak dolgok, amikhez nagyon ragaszkodtam.

Természetközeli tömegformálást szerettem volna, ami nem telepszik rá a tájra. Milliószor átrajzoltam, tologattam, forgattam a házat, hogy ne kelljen fákat kivágni, mégis minél közelebb legyen a patakhoz, az erdő felé nyíljon a ház.

Születtek kompromisszumok, de abban biztos voltam, hogy olyan faburkolatot szeretnék, amit nem kell kezelni, és ami szépen öregszik. A ház és a terasz burkolata thermowood: az évek során lassan szürkül, változik, és idővel egyre inkább a környezet részévé válik.

A bejáratot az égetett fa fekete színe emeli ki. A hatalmas, erdő felé nyúló terasz pedig összeköti a belső teret a természettel. Számomra ez az egyik legfontosabb része a háznak: egyszerre kint és bent lenni, hallani a patakot, látni a fákat, és közben teljes kényelemben pihenni. A tágas, üvegfalas szauna a terasz szerves része, az erdő szélén teljes nyugalmat ad.

A belső tér  a szívem csücske. Minden egyes kis szegletével hosszú időt foglalkoztam. Hogy összeálljon. Minden.

A felhőt formázó, hatalmas, könnyed lámpák. A  nagy belmagasságú nappali–étkező–konyha tér. A tetőablak alatti kis dolgozósarok. A kilátás a nagyméretű, kényelmes franciaágyakból. A lenti háló, amely szinte összeolvad az erdővel. A galérián lévő kuckós hálószoba, ahol el lehet bújni.

Egy barátom egyszer azt mondta, hogy annyit ér egy ház, amennyi gondolat jut egy négyzetméterre.

Ebben a házban megszámlálhatatlan gondolat jut minden pici részletre.

És talán éppen ezért szeretném annyira, hogy minél több embernek adhasson csodás nyugalmat, békét és élményt ez a házikó.